Sematikus álványdíszlet, funkciója elsősorban az, hogy azt az érzetet keltse, mintha egy perspektivikus torzulással néznénk a színpadi cselekményt. Ezt jó nehéz megszokni, szerencsére. A sugó a színpadon, ugyanígy a színház proletár osztálya is rögtönöz egy kortárs jazz-koncertet. Egy duplafafú színházban látjuk az előadást, mi a két fal között, valahol.: tudod, hogy tudom, tudom, hogy tudod: ez csak színház – erről szól ez kanyar.

Merthogy a Godot-ra várva egy jó kis színházi sztenderd, amivel el lehet bíbelődni, de az emberek már rég nem úgy kompenzálnak mint a jó öreg Beckett idején, istennyugosztalja. Kis ráérős, románosan üde, olyan poénokkal, amiket a közönségben ülő magyarok nem, a románok igen.

A fotók a meghajláskor készültek. Szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház előadása a Harag György Napok keretében, Silviu Purcărete rendezése.

[kelemen]

Elküldve: 2006. május 12., 10:28-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.