Perry és Richard. Kik ők? [1.]

Elsõ évét tölti a usual visual. Boldog szülinapot!

Az “ünnep” kapcsán egy rövid játék következik. Ez itt talán az első kép nélküli bejegyzés. Ez a bemelegítés.
A kérdés, milyennek látod őket?

Perry Smithnél

súlyos elmebaj jelei tapasztalhatók. Gyermekkorában, ahogy nekem beszámolt róla mindkét szülője brutálisan bánt, illetőleg egyáltalán nem törődött vele. Minden jel arra mutat, hogy Smith szülői gondoskodás és szeretet nélkül nőtt fel, nem alakult ki benne semmiféle érzék az erkölcsi értékek iránt … Különben nagyon tájékozott ember, érzékenyen reagál mindenre, ami körülötte történik, semmi jele sem látszik rajta az elmezavarnak. Az átlagosnál intelligensebb, és annak ellenére, hogy alig járt iskolába, meglehetősen széles körű műveltséggel rendelkezik … Személyiségének különösen két vonása patologikus. Az első: a külvilághoz való “paranoiás” viszonyulása. Gyanakvó, senkiben sem bízik, hajlamos azt hinni, hogy mindenki az ellensége, mindenki igazságtalan vele, senki sem érti meg. Túlságosan érzékenyen reagál minden kritikára, és nem bírja elviselni, ha gúnyt űznek belőle, Mások szavait könnyen fogja fel lekicsinylésként vagy sértésként, és hajlamos arra, hogya jó szándékú megnyilvánulásokat is félreértse. Nagy szüksége volna barátokra és megértésre, de csak nehezen bízik meg másokban, vagy ha megbízik, akkor is biztos abban, hogy nem fogják megérteni, sőt megcsalják.

Mások szándékainak és érzéseinek megítélésénél, alig képes különbséget tenni a valóságos helyzet, és saját fantazmagóriái között. Gyakran megesik, hogy minden embert egyformán képmutatónak és ellenségnek tekint, s úgy érzi, mindent megérdemelnek, amivel csak ártani tud nekik. Ezzel az első patologikus vonásával szorosan összefügg a második: állandó, alig fékezhető hajlama a dühkitörésre. Azonnal méregbe jön, ha úgy érzi, hogy becsapták, kigúnyolták vagy alacsonyabb rendűnek tartjál. Dühkitörései a múltban többnyire olyanok ellen irányultak, akik a tekintélyt képviselték a zömében: apja, bátyja az őrmestere, a feltételes szabadlábra helyezéseket intéző bizottság képviselője ellen, s több ízben előfordult, hogy erőszakosságokra is ragadtatta magát. Ő is éppúgy tisztában van azzal, hogy milyen lobbanékony, mint ismerősei, s tudja hogy dührohamain, amelyek – saját szavával élve – idõnként “rájönnek”, nehezen képes úrrá lenni. Megesik, hogy dühe önmaga ellen irányul, ilyenkor öngyilkossági tervekkel kezd foglalkozni. Féktelen dühkitörései, valamint az a körülmény, hogy képtelen úrrá lenni fölöttük vagy levezetni őket, pszichikumának alapvető gyöngeségére vallanak … Ezenkívül, a vizsgált alanyon még a gondolkodás zavarainak is mutatkoznak néha bizonyos korai jelei. Alig képes gondolatait összeszedni, s szinte teljesen képtelennek látszik azokat logikusan elrendezni és összegezni: belebonyolódik, sőt néha teljesen belevész a részletekbe, egyes gondolatai “misztikusak”, a valóság semmibe vételét tükrözik … Kevés emberhez fűzi szoros érzelmi kötelék, s ez a kötelék is olyan gyenge, hogy a legkisebb válságokat sem bírja ki. Egy nagyon szűk baráti körön kívül senkivel sincs igazi kapcsolata, és nem sokra becsüli az emberi életet. Ez az érzelmi közömbösség, s ugyanakkor bizonyos területeken feltűnően szokatlan érzelmesség újabb bizonyítéka abnormális pszichikumának.

Richard Hickock

átlagon felül intelligens, gyors felfogóképességgel és széles körű alapműveltséggel rendelkezik. Mindenre élénken reagál, ami körülötte történik, az elmebajnak vagy elmezavarnak semmiféle jele nem tapasztalható nála. Világosan, logikusan gondolkozik, és szemmel láthatólag jó érzéke van a valóság tényei iránt. Noha a szervi agysérülésnek semmi olyan nyomát nem fedeztem fel nála, mint például az emlékezetkihagyás, csökkent fogalomalkotási és értelmi készség, ez még nem jelenti azt, hogy az agysérülés teljesen ki van zárva. 1950-ben agyrázkódással és több órás eszméletlenséggel járó súlyos fejsérülést szenvedett, miként azt a kórházi feljegyzések is igazolják. Azt állítja, hogy azóta is állandóan vannak ájulásai, időnként kihagy az emlékezete, és fejfájás gyötri. Társadalomellenes cselekedeteinek nagyobbik része a baleset utáni időszakra esik. Sohase vetették alá olyan orvosi vizsgálatnak, amely határozottan megállapította volna, hogy van-e maradandó agysérülése, vagy nincs. Márpedig ilyen vizsgálat nélkül nem dönthető el határozottan a kérdés …

Érzelmi világa abnormális voltának bizonyos jelei azonban kétségtelenül kimutathatók Hickocknál. Ennek a ténynek talán az a legvilágosabb bizonyítéka, hogy tudta, mit csinál, és mégis végigcsinálta. Ösztönösen cselekszik, hajlamos nem gondolni arra, hogy cselekedetei milyen következményekkel járnak önmagára vagy másokra nézve. Úgy látszik, képtelen a tapasztalatokból okulni, és a produktív tevékenység időszakait rapszodikusan váltják fel nála a nyilvánvalóan felelőtlen cselekedetek. A kudarcokat nehezebben tudja elviselni, mint más, normálisabb egyén, és a kudarc érzésétől úgyszólván csak társadalomellenes cselekedetek révén tud szabadulni.

Nagyon kevésre becsüli önmagát, s titokban kisebbrendűségi érzése van, még szexuális téren is. Ezt az érzését, úgy látszik, azzal próbálja ellensúlyozni, hogy gazdagságról és hatalomról álmodozik, szeret kérkedni az eredményeivel, ész nélkül költekezii, ha pénze van, és nincs megelégedve, hogy munkakörében csak lassan és normálisan jut előre, még ha nincs is lehetőség a gyorsabb előrejutásra … Idegenek társaságában bizonytalannak érzi magát, és betegesen képtelen tartós személyi kapcsolatokat kialakítani és fenntartani. Noha a megszokott erkölcsi normákat vallja, cselekedeteit ezek szemmel láthatólag nem befolyásolják. Összefoglalva: elég jellemző jegyei találhatók meg nála annak a tünetnek, amelyet a pszichiátria súlyos személyiségzavarnak szokott nevezni.

[közzéteszi: kelemen]

2 válasz: “Perry és Richard. Kik ők? [1.]”

  1. Nándor (Nándika, vagy amit akartok)

    Az első az pont rám illik.

  2. Húsevő Virág

    Perry állandó megkettőzöttségben él: egyszerre áldozat és ragadozó. Ragadozó mivoltát egyfajta természetes mimikrivel leplezi: gyerekessége, affektálása, szentimentalizmusa, mélységes önsajnálata, a múlt döntéseinek állandó revíziója, a remény, hogy megváltozhat, exhibicionizmusa és szeretettárgy-éhsége teszik gyengévé, prédává, elhagyatottá és sajnálatunkat követelővé. Ragadozóságát a kíméletlenül – önmagával szemben is – alkalmazott iróniája árulja el. De a benne lappangó ragadozó természetesen az áldozat mivoltból is hasznot húz – anélkül, hogy ezt tudatosan tenné. Mint egy húsevő virág, vagy nem is tudom.
    Ennek ellenére a különösebb ok nélkül különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságai sem magyarázhatók egyértelműen az előretörő ragadozóhajlammal. A benne élő préda egy tükröt akart maga elé, amiben saját szenvedését láthatja viszont. „Mintegy lebegve”, csak asszisztál, amikor a ragadozó gyilkol – aztán pedig gyengéden betakarja áldozatát, vagy ott ül mellette, amíg az kileheli a lelkét.
    Hickock esetében agyi elváltozás következtében alakult ki a lelkiismeret-mentesség: ezért nem személye az érdekes, hanem az ennek nyomán felmerülő kérdések: miért pont vele történt ez? Miért zárja ki a „megváltásból” mindörökre egy jelentéktelen baleset? Ő, mivel ezekre a dolgokra nem is tudna reflektálni, közömbös tárgya lesz csupán az ehhez hasonló nyelvjátékoknak.