Barcelona (1.)

lásd még: ·· katalán Python

Péntek, hajnali fél kettő. A belváros szinte üres. Azt feltételeztük, egy mediterrán nagyváros majd csak zsong a mámoros tömegtől. A taxis elmagyarázza, azért van nyugi, mert még korán van, csak pár óra múlva, zárnak a lokálok, akkor lesz tömeg. Aztán később tényleg halljuk, hogy megindulnak az autók. Sokan úgy mennek haza, hogy a bicikli autómatáról leakasszák a bringát.

A parkokban nincs aszfalt, vagy kőburkolat. Homokos, kavicsos földön trappolunk.

Spanyolban a pasi jobb, mint a nő. A spanyol gyarmatok jellege és hát a fekvés is jelentősen közrejátszottak abban, hogy az átlagos bőrszín (ha a számos antropológai modell mellett beszélhetünk egyáltalán átlagos spanyolról) sötétebb, mint a miénk. Ezért van az, hogy amíg a mi dögös macáink szoliba járnak, az ő dögös macáik ügyelnek arra, hogy fehér maradjon a bőrük.

Megérkezünk, a recepciós első szava ez: oláh! Najó, ő tudhatta, hogy romániából jövünk. De mi a magyarázat arra, hogy a szupermarketbe betértünkkor az a szám szól, amelynek a refrénszövege: oláh-lá-lá-lá. Csak később tűnt fel, hogy ezek a derék katalánok egymásnak is azt mondják: Hola!

Zara és Mango. Ez a menő. Említésre méltó még: Desigual – egy spanyol dadaista ruhabrand, de erről legközelebb.

4 euro egy 2 gombócos fagyi. 1.5 euro a makedónia nevű gyümölcssaláta a belvárosi piacon.

Pár perc elég ahhoz, hogy vizuális csömört kapjak a Sagrada Familiatol. Egyszerűen nem bírok rá nézni.

A belvárosban a bazilika oldalhajóinak belső oszlopjaira plazmamonitorok vannak szerelve – ezeken követhetik a túristáknak a misét. A spanyol gótikáról legkevésbé a harmónia jön le. A legszörnyűbb mégis az, hogy meg lehet szokni. Nem nagyon értem ezt a spanyol formakultúrát, de elhiszem, hogy renben van. A formavilág polgári alkalmazásai nagyon otthonosak, barátságosak, akár játékosak, spontanok. Az emberek, mármint az a kevés spanyol, akivel a 3 nap alatt éríntkeztünk nyugis, laza, barátságos, segítőkész.

[kelemen]

Megjegyzések lezárva.