Berlin főként azoknak okoz nagy meglepetéseket, akik már meglátogatták korábban. Első alkalommal az egyszeri utazó ugye szép sorban igyekszik elkönyvelni a sok látnivalót, izgágán forgolódik a térképen. A buzgóbbik fajta még fotográfiát is készít. Produktuma azonban fejvakarós paradoxonná fajul a második látogatás harmadik percében. Ezt a várost lehetetlen megérinteni, tárgyi keretek közé szorítani, nemhogy odamágnesezni távol-keleti szilíciumkockák szubatomi részecskéihez.

Nincs múltja és jelene, szívósan harcol a lineáris időelmélet ellen. Távoli, bárányfelhős szimultánjövőkben rezeg — a végtelen lehetőségét hirdetve, darukkal emeli magát szférikus magasságokba.

Elegánsan kaotikus és persze célszerű, de amolyan párizsiasan — a germán múlt fölött már régóta zselatinos pekingi kacsákat asszimilál az úri közönséget kiszolgáló ká-európai vendégmunkások szűk rétege, a cseh konzulátus vaskos tappancsokon dokkoló brutalista kutatóállomásának baljós közelségében. A széles szovjet sugárutak és New York aranykorát idéző mini felhőkarcolók a török birodalom legnagyobb nyugati végvárát takarják ki.

A városok általában irányzottan terjeszkednek, térből térbe: kifelé, felfelé, lefelé, valamerre. Berlin azonban minőségében változik, egyetlen biztos pontja maga az éteri átalakulás. Mit evolúció…Szublimáció.

Tokyo-Berlin/Berlin-Tokyo kiállítás

Legfelső kép: Yaoyi Kusama installációja

{eisengrau}

Elküldve: 2008. május 11., 15:47-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.