Olasz tripp. Velence.

Székely Csabával váltottunk pár szót Velencéről, tök futólag. De ez is elég volt ahhoz, hogy megállapodjunk abban, hogy Velence egy elég valószínűtlen hely. Különösebben semmi nem nagyon indokolja, hogy egy hely olyan legyen, amilyen éppen Velence. Micélból? Létezik annyi pénz a világon, amennyi létre tud hívni, egy olyan Doom pályát, mint Velence? Van olyan történelmi kor és politikai-gazdasági elit, amely képes megrendelni egy ilyen vizuális utópiát?

Mielőtt Velencébe mennél már van egyszer egy emléktárad Velencéhez kötődő fogalmakból, ezzel lépsz be az interpretációs játékba. Például: a mindenféle itt játszódó olasz és amcsi film megmaradt hordaléka, mondjuk az, hogy Mastroianni a ködben kicsónakázik. Aztán Thomas Mann novellája, a nagyváradi Velence negyed, ami annyira ambivalens hely, hogy erről tényleg mesélhetnék. És így tovább.

Van aztán amit megörökítessz a fényképezőgéppel. Az indiai család, amely a tiltás ellenére mégis eteti a galambokat, a szívdöglesztő fiatal papportrékat tartalmazó bizarr naptárak, a groteszk babákat forgalmazó szuvenírbolt, a tömeg, a maszkok, a gondolások akrobatamutatványai, amint limbó mozdulatsorral átmanőverezik a gondolájukat az alacsony hidak alatt.

És aztán van, amire igazán emlékszel. A velencei kereskedők gesztusai, a magunkkal hozott szenyák, a koszos öböl, amin áthajt a vonat, hogy beérjen a szigetre, a hűtőmágnesek, a térszerkezetek, aztán belestünk egy konyhába ahol csak néger csávók dolgoztak. És így tovább.

[kelemen]

Egy válasz: “Olasz tripp. Velence.”

  1. menta

    Dehogy nem indokolja. A legsötétebben pénzes hely rejtőzködőknek és magamutogatóknak.