Inez van Lamsweerde Sophia Loren fotója, Pirelli 2007

A Pirelli naptárak megjelenése minden ősszel médiaesemény. Az idén például a több mint 70 éves Sophia Loren, illetve Naomi Watts és Penelope Cruz pózol. A színésznők többnyire nem vetkőznek le, a modellek többnyire nem öltöznek fel (Cindy Crawford, Kate Moss, Milla Jovovich, Heidi Klum) – de ez nyilván csak leegyszerűsítés.

A naptár exkluzívnak van kitalálva, kereskedelemben nem forgalmazzák, csak a nemzetközi VIP-k és a fontos kereskedelmi partnerek kapnak belőle. De a képeket rendszeresen lehozzák a magazinok, illetve néhány éve a site ügyel arra, hogy mégse legyen annyira exkluzív. Ez a kettősség marketingszempontból érdekes modell: a célközönséget képezik – értékeli valaki – mind a sportkocsi-tulajdonosok, mind azok az autószerelők, akikhez az előbbiek beviszik a járgányokat.

A 60-as, illetve a 70-es években a képek minősége meglehetősen vegyes, aztán a 80-as évek második fele után a dolgok árnyaltabbá válnak, egyre több az olyan fotó, amely később ikonikussá válik (pl. Avedon sorozatai).

Aztán a Pirelli próbálkozik rövidfilmmel is. A tavaly a megbízta Antoine Fuqua-t, hozzon össze valami tesztoszteronos netetűdöt Malkovich-al és Naomi Campbellel. Ez nyilván a The Hire BMW-sorozat marketing-utánlövése (lásd: ezt a cikket). 98-ban a naptárba a nők mellett férfiak is bekerülnek (Ewan McGregor, B.B. King, Kris Kristofferson, John Malkovich, Bono), de az ő jelenlétük csak egy epizód abban a törekvésben, hogy az az év valamiben legyen egészen más.

Eddig összesen 3 nő kapott megbízatást a Pirelli naptárra, és ők ügyeltek is arra, hogy másfajta erotika legyen a képeikben, mint a megszokott Pirelli-erotika. Kis gender-játék következik. 3 női fotós által készül sorozat vs. 3 férfi fotós által készített sorozat. Nincs helye a hosszas interpretációnak, úgy válogattam össze a képsorokat, hogy időben közel legyenek egymáshoz.

Sarah Monn (1972) vs. Hans Feurer (1974)
Joyce Tenneson (1989) vs. Peter Lindbergh (1996)
Annie Leibovitz (2000) vs. Marino Testino (2001)

Sarah Monn (1972) vs. Hans Feurer (1974)

A Pirrelli magyarázata szerint Derek Fosyth art director a kor pornódömpingjében ezúttal valami egészen mást akart, ez adta az ötletet, hogy minden kockázattal egy nőt, az exmodell Sarah Moon-t kérje fel. Helyszín a párizsi Villa Les Tilleuls. A svájci fotós Hans Feurer több száz képet készített a Seychelles szigeteken – ezekből választották ki a naptár 12 fotóját. A recepció vegyes, általában túl érzékinek tartják őket. Akadtak más vélemények is: John Payton brit közlekedési miniszter azt nyilatkozta, a dolgozószobájában levő naptára különösen inspirálja.

Joyce Tenneson (1989) vs. Peter Lindbergh (1996)

Az amerikai Joyce Tenneson Polaroid-művész, egyetemi tanár. Misztikus, kicsit édeskés képei nagyon jellegzetesek. Lindbergh-é az első teljes egészében monokróm anyag. A felvételek a Mohave sivatagban készültek. Az art director ismét Derek Fosyth.

Annie Leibovitz (2000) vs. Marino Testino (2001)

Leibovitz kilúgozta a képeket, semmi kommersz maszkulin erotika, annál érdekesebbek viszont a klasszikus festménypózokba helyezett modellek bőrtextúrái. Testino pedig amolyan pszeudo-kukkolós sorozatnak tervezte a magáét – a férfifantázia-jellege nem szorul kommentárra.

[kelemen]

Elküldve: 2007. január 8., 18:01-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.