Dali regényéből, az Elrejtett arcokból
Némi szkepszissel vettem kézbe Salvador Dali regényét, no name kiadó, ponyva-pattern borító. Aztán egy bejegyzés is lesz belőle, az alábbinál már olvastam jobb részeket is, de az erotikus tartalom miatt ezt közönségbarátabbnak találtam. A képek Kimiko Yoshida önarkcépei az esküvői ruhák sorozatból.
A történet a II. VH kitörése előtt pár hónappal indul egy Franciaországi bírtokon. Solange és Grandsailles öt éve szédítik egymást, beteljesítetlenül.
Délután négy óra tájban Solange készülődni kezdett. Gyengének érezte magát, és mintha a mellére is rettenetes súly feszült volna. Erős hányingere miatt csak lassan tudott öltözködni. Minduntalan mozdulatlanná dermedt, és rettegve hallgatta szívének dobbanásait. Az alvás hiánya szemei körül hagyta mélyreszántó nyomait. Solange elbátortalanodott, és félt a pillanattól, mikor ezzel az előnytelen külsővel kell majd megjelennie Grandsailles előtt. Tudta, egyetlen másodperc alatt szétzúzza majd a magáról nagy erőfeszítéssel kialakított képet. Kárba vész háromheti gondos előkészülete, szépségének speciális napi, sőt, percenkénti, megszakítás nélküli gondozása.
Végül aztán túl kellett esnie a rettegve várt szertartáson: belenézett a tükörbe. Minden várakozásával ellentétben kellemesen csalódott. Még sohasem látta magát ennyire csábítónak. A fáradtság szemében csillogó nyomai csak még jobban kihangsúlyozták tekintetének hódító izzását. Ajkai annyira sápadtnak tűntek, hogy vonalukat alig lehetett megkülönböztetni arca fehérségétől, és szinte áttetszőek voltak, akár egy anyagtalan alabástromszobor, mint Leonardo szénkrétával rajzolt arcképeinek érzéki titokzatosságot és kétértelműséget sugárzó ajkai. Madame de Cléda melankolikusan előrehajtotta fejét, míg homloka a hideg tükörhöz ért. Közvetlen közelről magára mosolygott. Lélegzete elhomályosította arcmását, és miközben mozdulatlan maradt az anyagtalanság lebegő érzetétől, visszatért belé az élet.
Lehetetlennek gondolta, hogy emlékeztessen arra a nőre, aki előző este ő maga volt. Akkori külsejének éppen az ellenkezőjével, a sápadtságával tudná elérni most a maximális hatást. Mániákus precizitással elrendezte hajtincseit, de hozzá sem nyúlt a púderhez és az arcfestékeihez. Ruhatárából egy olyan darabot választott ki, mely egyszerre volt szívfájdítóan kacér és szigorúan rideg, és így éppen illett az arcán tükröződő lelki zaklatottsághoz. Meztelen felsőtestére egy nehéz, fényes fekete, elől majdnem a köldökéig nyitott selyemblúzt húzott. Mellei kamaszosan kicsik voltak, így a blúz sötét ráncai úgy futottak át rajtuk, ahogy két sima és gömbölyded kő között a fürge angolna. Solange hirtelen és kiszámíthatatlan mozdulatai egy ókori amazon spártai büszkeségéhez illő ártatlan szemérmetlenséggel minduntalan felfedték meztelen kebleit.
Ehhez a szokatlan és kissé hiányosnak tűnő blúzhoz többsoros, csiszolatlan smaragdokból és rubinokból készült nyakéket csatolt magára, melynek hideg keménységgel ragyogó fénye csökkentette a meztelenség látszatának erejét. Derekát egy testszínű, széles bőrövvel olyan karcsúra formázta, hogy minden egyes mozdulata fájdalmat okozott neki. Ez a barbár kegyetlenséggel végrehajtott préselés aztán olyannyira kiemelte medencéje két kiálló csontját, hogy a szemlélő azt hihette, éles késpengékként bármikor kihasíthatják szorosan combjaira simuló szoknyáját.
Kopogtattak.
- Készen van? – kérdezte Dick d”Angerville.
- Igen – felelt Solange. – Jöjjön be!
A szoba közepén állt, és karjait összefonta a mellein, azt az érzést keltve, mintha fázna. D”Angerville megfogta, és a magasba emelte kezeit.
- Elragadó, és mégis oly intelligens!
- Micsoda? – kérdezte Solange értetlenséget színlelve.
- Minden – felelt a férfi. – A ruhája, a smink szándékos hiánya! így együtt… Ilyen látványtól csak egyvalami juthat az ember eszébe…
-Mi?
A… a szerelem!
- Bolond! – mondta Solange elnézően -, tudom, hogy valami egészen mást akart mondani.
- Igen, igaza van – bólintott d”Angerville megadóan. – Azt akartam mondani, hogy egy ágyat, egy kényelmes és félig bevetetlen ágyat juttat az ember eszébe. – Megváltozott hangon gyorsan hozzátette: – Kicsit pirosak a szemei…
- Menjen! – siettette Solange. – Majd a gróf szobájában találkozunk. Egy perc, és én isortleszek-mondta, és mindkét kezét csókra nyújtotta.
Becsapta d”Angerville mögött az ajtót, majd beszaladt a fürdőszobába, kinyitotta a csapot, és hagyta, hogy a víz jól felforrósodjék. Megnedvesített egy mosdókesztyűt, ésaszemére szorította. Ha vörösek… jók van, hadd legyenek még vörösebbek! Ezek is lehetnek csábítóak, hiszen „.. .aki elárulja bánatát, megbabonáz mindenkit…”
Solange de Cléda merev mozdulatokkal lépett be a gróf szobájába. Grandsailles Dick d”Angerville-lel és Maitre Girardinnel beszélgetett. Egy asztal körül ültek, melyet a teához előkészülve a helyiség közepére állítottak. A nő megjelenésére a társalgás azonnal félbeszakadt. Grandsailles rögtön megpróbált Solange elé sietni, ám mivel régi sérülése miatt csak nehezen tudott lábra állni, még fel sem emelkedhetett, amikor a nő már mellette volt, csókra kínálta arcát, majd leült a gróf székének karfájára. Grandsailles úgy helyezkedett, hogy helyet engedjen neki, és miközben újra kényelmesen elnyújtózott, kezét Solange háta mögé csúsztatta. A nő érezte, ahogy a gróf lassan végigsimít a gerincén, felméri dereka karcsúságát, majd megnyugszik kiálló medencecsontját, és olyan természetességgel tartja, mintha egy mindennap használatos tárgy lenne. A gróf ujjai rövid pihenő után ismét elindultak, és lágyan érintve Solange szoknyáját, finoman lefelé futottak.
A mozdulatokból áradó színlelt magabiztosság ellenére Solange a kezek súlytalanul lebegő tétovaságából és reszketéséből arra következtetett, hogy Grandsailles izgatott. A nő örömmel nyugtázta a megjelenésével kivívott hatást. Megfélemlítette a grófot! Eltökélten meg akarta tartani megszerzett előnyét, tudta, ez az egyetlen mód arra, hogy valamilyen hatást gyakoroljon a túlzottan büszke férfira. Grandsailles-t szinte megsemmisítette Solange zavarba ejtő külseje, főként mert még ideje sem volt rá, he analizálhassa, mi is okozza lélegzetelállító változását.
Solange – mivel úgy gondolta, elég közel állnak egymáshoz] megengedte, hogy a gróí szórakozásképpen simogassa, és nemi sejtette, hogy ezzel még jobban összekuszálja Grandsailles ec ként is zavart érzelmeit. A férfinak olyan érzése támadt, hogy is teljesen idegen, vágyakat gerjesztő, de kielégülést nem nyújtó lény tart a karjaiban, aki a tartózkodás mesteri szinten űzött játékai csak kínokat okoz neki.
Solange női ösztöneinek segítségével valóban képes volt mi be illő változásokra. Vajon ki gondolta volna, hogy ez a makacs és rettenthetetlen nő előző este a társaság fénypontjaként tündökc és nem is olyan rég még aggodalommal és gyermeki félelmekké telve, a kétségek szédítő agóniájától elbizonytalanodva szobáj magányában szenvedett…
- Úgy látom, kedves Hervé, élvezettel tölti el, ahogy csontjaim keménységét vizsgálgatja – állította meg a férfi tétova simogatását Madame de Cíéda. – Az összes közül én a térdeimet szeretem legjobban.
Elmosolyodott, megfogta Grandsailles kezét, és sima, finom ke erekkel tarkított, folyami kavicshoz hasonló térdeire tette.
angolból fordította: Szántai Zsolt
[kelemen]